Szekelyhon.ro címen indított székelyföldi hírportált az Udvarhelyi Híradó Kft. A kiadó működteti az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap és Vásárhelyi Hírlap napilapokat is.
Néhány idézet a honlapról:
"Új kapu fényesen csillog
Az elmúlt napokban tesztüzemmódban már pörögtek a kerekek a Székelyhon.ro-nál, a három szerkesztőségnél dolgozók, a felkért tudósítók és szerzők ízlelgették már ennek az új médiaorgánumnak és a hozzá tartozó adminisztrációs felületnek az ízét, a savát-borsát. Meg kell mondanom, gyökeresen fel tudja forgatni az esti lapzártához szokott, napilapnál dolgozó újságírónak az életét egy ilyen internetes honlapban való közreműködés. Annál is inkább, mert a Székelyhon.ro az nem pusztán a Csíki Hírlap, az Udvarhelyi Híradó és a Vásárhelyi Hírlap eddigi honlapjainak egyesítése, hanem egy merőben új sajtótermék. A Székelyhon.ro-nál nem azt tűztük ki célul, hogy pusztán elektronikus formában megjelentessük a portálon kiadónk három napilapjában közölt írásokat, hanem azt, ami egy igazi hírportálnak dolga: szinte valós időben és széleskörűen tájékoztassuk célközönségünket az őt érintő eseményekről, jelenségekről. És ami fontos: mindezt saját erőforrásainkból. Itt nem linkgyűjteményeket fog találni az olvasó vagy mindenféle forrásokból összefércelt értesüléseket, hanem olyan saját híreket és információkat, fényképeket, videókat, élő közvetítéseket, jegyzeteket és kommentárokat, amelyekért a Székelyhon.ro munkatársai dolgoztak, rohangáltak, szenvedtek, egyszóval: végezték a dolgukat.
Médiavállalkozásunk már Székelyföld három különböző kisrégiójában működtet szerkesztőséget, így szinte magától adódott az a megoldás, amikor a kiadó internetes megjelenésének megújulását fontolgattuk, hogy ennek az új honlapnak az egész Székelyföldet átölelő, a teljes székelységet kiszolgáló portállá kell válnia. A Székelyhon.ro reményeink szerint meg is felel ennek az elképzelésnek, valójában ez az első termékünk, amely sajtószakmai szempontok szerint is átfogja az egész régiót. S ha jól belegondolunk, mindenféle szempontból ez az első médiatermék, amely nem kisrégiókban vagy megyékben, esetleg az egész országban, hanem egységes Székelyföldben gondolkodik.
Most dobálózhatnék még mindenféle nagy szavakkal, mondhatnám, hogy sajtótörténelmet írunk, vagy hogy milyen nagy újításokat vezetünk be a székely médiapiacon, de ettől inkább eltekintek. Csak annyit tennék még hozzá ehhez a bemutatkozó publicisztikához: mint tudjuk, a székelyek nem valamiféle rezervátumokban élő, misztikus lények a középkorból, hanem élő, húsvér emberek, akik a 21. században élnek. A székely falvakban is már majdnem minden portán ott van a számítógép, az internet. A székelyek megérdemlik végre, hogy megfelelően ki legyenek szolgálva az interneten is a számukra releváns információkkal, s a világ is megérdemli, hogy végre valóságos orcájukról megismerhesse a székelyeket. A mi álmunk csupán annyi, hogy mi lehessünk majd ehhez a kapu.
Rédai Attila, főszerkesztő"
A portált itt megtekintheti.